Rekordot döntött a német vállalati csődök száma
A németországi fizetésképtelenségi adatok drámai növekedése nemcsak az országot érinti, hanem Magyarország gazdasági helyzetére is hatással lehet.
Duplájára nő a munkába járás kedvezményes költségtérítése.
Eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, de ez most a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
„Mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldanunk, a munkába járás költségei is megemelkedtek. A teljes foglalkoztatottság megvédéséhez azonban biztosítanunk kell a munkaerő mobilitását” – tette hozzá Czomba.
A lap felhívta arra is a figyelmet, hogy a kormány döntéséből az is következik, hogy
Ez összességében több százezer dolgozó munkába járását könnyítheti meg. Az államtitkár arra is rámutatott, „a legfontosabb, hogy ma Magyarországon aki akar és tud, képes elhelyezkedni, ráadásul az adatok is azt mutatják, hogy ez egyre jobban megéri.”
Majd azzal folytatta, hogy
miközben történelmi mélyponton volt tavaly az álláskeresők száma – hangsúlyozta Czomba Sándor.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay